24. nap – gyümölcs nap
Szombat.
Ma is dolgozunk, az állatkertben csak heti egy szabadnapunk van. Mi döntöttünk így, mert dolgozhatnánk kevesebbet is, csak hát a pénz jól jön most. Legfeljebb ittlétünk vége felé kiveszünk pár napot egybe, hogy kipihenjük magunkat a visszaút előtt. Ma gyümölcs nap van, ennek megfelelően egy óriási dinnyével kezdtük a napot. Két-két szelet csúszott le belőle fejenként, aztán banán és körte.
Ebéd:
Ebédidőben a zöldségeshez mentünk ki. Banán, mandarin, körte és szőlő – ezeket vettük. Nem sokkal kerül többe, mint otthon, de sokkal finomabb. Főleg a déli gyümölcsök. Vacsorára megint egy nagy dinnyét vettünk, egyszerűen nem lehet megunni, olyan finomak.
Vacsora:
Behűtöttük a dinnyét, de kell neki néhány óra, amíg lehűl. Addig fél-fél liter narancslé és egy-egy banán. Tévét is sokat nézünk, de nyelvtudásban még nem járunk ott, hogy mindegyik műsort megértsük. Vannak diétás műsorok, próbálunk arra koncentrálni. Az egyik ilyen diétás műsorban például az volt, hogy együnk meg naponta 10 tojást főzve, persze kenyér nélkül, mert az is fogyaszt. Majd fehérjenapon kipróbáljuk. A megfelelő folyadékbevitelre szinte mindegyik műsor kitér, legalább 2,5 liter vizet, ásványvizet ajánlanak.