34. nap

90 napos diéta blog

34. nap – keményítő nap

Lily & Szilvi & Zoli fogyókúrás naplója

Kedd.
Ma reggelire három gyönyörű narancsot, két banánt és egy mandarint ettünk. Persze fejenként. A helyzet az, hogy már elaludni is alig tudtam, olyan éhes voltam tegnap éjjel. Úgyhogy most reggel úgy gondoltam, hogy addig nem megyek dolgozni, amíg jól nem lakok teljesen. Lily is így volt ezzel, így teljes egyetértésben ettük meg ezt a sok gyümölcsöt. A baj az, hogy most meg úgy jóllaktunk, hogy egyikőnknek sincs kedve dolgozni menni. De azért megyünk, hisz várnak a madarak!

Ebéd:
Ma ebédidőben nem a mexikói grill-be mentünk, hanem a közeli kifőzdébe. Vegyes főzeléket ettünk mindketten, borsó, sárgarépa, krumpli és még vagy három fajta zöldség volt benne, szerintem valami mexikói zöldségek lehettek, sajnos egyiket sem ismerem. Húst nem kértünk rá, csak szaftot illetve paradicsomszószt. Mindketten ettünk hozzá barna kenyeret. Bár próbáltuk már kenyér nélkül is enni a főzeléket, sajnos nem jött be egyikőnknek sem, mert néhány óra múlva kopogott a szemünk az éhségtől.

Vacsora:
Ismét nem kell álomba ringatni minket, olyan fáradtak vagyunk. Vacsorára nem szerettünk volna ismét főzeléket enni, így megálltunk hazafelé a szupermarketnál és fagyasztott zöldségkeveréky tucat et vettünk. Körülbelül 70 deka lehet, és több, mint tíz fajta zöldség van benne. Sós vízben megfőztük és ketchup-ba mártogatva tévénézés közben megeszegettük. Egyáltalán nem laktunk jól, remélem, azért tudunk aludni. Csináltam képeket is, de most nincs energiám felrakni őket, majd hét végén.